Álomépítők 2

VIASAT3

Tarjáni pár az álomnászútért

nport.hu, 2011. december 13.

Tarjáni pár az álomnászútért

Egy Nógrád megyei pár is harcba száll az álomnászútért a Viasat 3 kedd esti, Négy esküvő című műsorában.

A salgótarjáni Pál Erikát leendőbelije, Bakos Krisztián igazán különleges körülmények között, a munkatársai segítségével egy létrás tűzoltóautón kérte ki a szüleitől, aztán a boldogító igen kimondása után a bárnai vadászházba invitálták vendégeiket, hogy hajnalig ünnepeljenek velük. tovább>>

Ölbe kapta Ganxsta a menyasszonyt

blikk.hu, 2011. december 13.

Ölbe kapta Ganxsta a menyasszonyt

Budapest — Menyasszonyt rabolt Ganxsta Zolee.

A rapper ölbe kapta a Viasat3 Négy Esküvő 2. című műsorának egyik menyasszonyjelöltjét, a 23 éves Bossányi-Jung Alexandrát, aki megdöbbenéssel fogadta az extrém külsejű énekest. tovább>>

Doloresz, a menyasszony ocsmányul káromkodik, de legalább inni tud

velvet, 2011. december 5.

Doloresz, a menyasszony ocsmányul káromkodik, de legalább inni tud

Amikor az egyszeri néző azt hinné, hogy már mindent látott, ami esküvő, és durva, akkor szembejön vele Katona Doloresz, aki egyrészt annyi pálinkát tud menni, amennyi emberbe nem fér, másrészt azon nyafog a templomban, hogy ő miért nem füstölhet, ha a papok igen.

Hajtás után videó, a világ egyik legijesztőbb fellépésű és küllemű menyasszonyáról. tovább>>

Félmeztelen nyitótánc a Négy esküvőben

comment:com, 2011. december 6.

Félmeztelen nyitótánc a Négy esküvőben

Nagyszerű programot ajánlunk ma estére, ha még befér: a Viasat3 műsorán 22:10-től a Négy esküvő című reality jelentkezik új epizóddal, amiről soha nem hittem volna, hogy vallásos áhítattal fogom követni két epizód után, pedig így történt.

A ma esti adásban Doloresz, aki az egyik esküvőt úgy végigpálinkázta, ahogy nem sokan képesek, a saját buliján kelt feltűnést azzal, hogy egy félmeztelen csávóval ropja a nyitótáncot. Na jó, a vőlegénnyel, de akkor is. tovább>>

Dér Heni bepálinkáztatta a menyasszonyokat

blikk.hu, 2011. december 6.

Dér Heni bepálinkáztatta a menyasszonyokat

A VIASAT3 reality-jében ma este a Sugarloaf énekesnőjének unokatestvére, Hermina is harcba száll a kenyai álomnászútért.

Természetesen a négyszáz fős álomesküvőn Heni is hozzájárult ahhoz, hogy a hangulat a tetőfokára hágjon és a vendégmenyasszonyok torka semmi esetre se száradjon ki. tovább>>

Fekete nász a bazilikában

kemma.hu, 2011. december 6.

Fekete nász a bazilikában

A Viasat3 Négy esküvő című műsorában már-már extrémnek számító ruhában mondta ki a boldogító igent az esztergomi Katona Doloresz.

Katona Doloresz (35) és vőlegénye, Viktor is harcba szállnak a Négy Esküvő ma esti adásában a kenyai álomnászútért. Az extrém megjelenésű ruhatervező-kivitelező párjáva két évvel ezelőtt az interneten ismerkedett meg. tovább>>

Ilyen volt a Bangó-unoka lagzija

blikk.hu, 2011. november 29.

Ilyen volt a Bangó-unoka lagzija

Bangó Margit unokája, Tina és férje Emilio is harcba szállnak ma este a VIASAT3 Négy Esküvő című műsorában az álomnászútért.

Az ifjú pár Budapestre, a Petneházy Huszárcsárdába invitálta vendégeit, akik a jó időnek köszönhetően a kertben lehettek tanúi annak, hogy a fiatalok kimondják a boldogító igent. „Nekem ez lesz az első esküvőm életemben. Van igaz egy kilenc és fél éves kislányom, de még nem voltam férjnél. Ez az első és remélem, az utolsó házasságom is!" – mesélte Tina, aki a műsor felvételének idején még várandós volt, a múlt héten azonban életet adott Emilióval közös első gyermekének, Viviennek. tovább>>

Négy Esküvő: Debreceni pár is harcban az álomnászútért

haon.hu, 2011. november 28.

Négy Esküvő: Debreceni pár is harcban az álomnászútért

Debrecen – Dr. Horváth Csilla (28) és párja, Dickmann Sándor a zsidó hagyományoknak megfelelően rendezett lagzijával nevezett be a Négy Esküvő című műsorba a kenyai mézeshetekért.

Csilla orvos, Sándor pedig egy pék- és cukrászipari alapanyagokat forgalmazó cégnél területi képviselő. Egy internetes társkeresőn ismerkedtek meg körülbelül négy és fél évvel ezelőtt. tovább>>

A buli, amelyet még egy becsípett Steiner Kristóf sem ment meg

velvet, 2011. november 23.

A buli, amelyet még egy becsípett Steiner Kristóf sem ment meg

Steiner Kristóf a saját esküvőjén még tudott hangulatot csinálni, Mindenkit Kritizáló Ágnes lagziján azonban hiába volt acélos az elhatározás. Ágnes és Viktor házasságkötése meglehetősen vérszegényre sikerült, pedig volt ott minden, nyálas zene és pillangóreptetés, illetve egy ifjú ara, aki felcsatolható uszállyal közlekedett: a ceremónián rajta volt, amúgy meg a csúnyája is kilátszott a ruhából.

Steiner és a két vendégmenyasszony emiatt meglehetős mennyiségű pálinka elfogyasztása után megígérték maguknak, hogy ebből csak azért is bulit csinálnak. Aha. tovább>>

Miskolci lakodalom a Négy Esküvőben

boon.hu, 2011. november 22.

Miskolci lakodalom a Négy Esküvőben

A VIASAT3 kedd esti műsorában a miskolci születésű Pataki Ági (24) és párja, Lukovics Viktor is harcba szállnak az álomnászútért. A hagyományoknak megfelelően rendezett lagzijukra Steiner Kristófon és a két másik vendégmenyasszonyon kívül közel 120 családtagot és barátot hívtak meg, hogy tanúi legyenek a boldogító igen kimondásának.

Ági és Viktor közel hat évvel ezelőtt az egyetemen ismerkedtek meg barátok révén. Hosszú randevúzás után a leánykérés 5 év múlva a Kanári-szigeteken, az óceán partján történt. tovább>>

Négy Esküvő: Bangó Margit énekelt az ajkai retroesküvőn

naplo-online.hu, 2011. november 21.

Négy Esküvő: Bangó Margit énekelt az ajkai retroesküvőn

Életünk párját bárhol, bármikor megtalálhatjuk: szembejöhet velünk az utcán, mellénk ülhet egy társaságban, vagy éppen – ahogy az az ajkai Róka Nikolettel megesett – betérhet hozzánk egy hajvágásra. Niki és párja, Lukács Zoltán lagziját a kedd esti Négy Esküvőben láthatják a tévénézők.

Niki fodrászként dolgozik Ajkán, meséli, Zoli vendégként jelentkezett be hozzá három évvel ezelőtt, majd nem sokkal utána egy baráti összejövetelen is találkoztak. A randevúkat egy évvel később lánykérés követte, majd a közelmúltban az esküvőt is megtartották Ajkán. Ennek eseményeit láthatják a nézők a Viasat 3-on futó, Négy esküvő című mennyasszony reality-showban, ahol párok versengenek abban, kinek a lagzija volt a legemlékezetesebb. tovább>>

Félezer fős ozorai lakodalom a Négy Esküvőben

teol.hu, 2011. november 14.

Félezer fős ozorai lakodalom a Négy Esküvőben

Kedd este az egyik országos tévécsatornán, a Négy Esküvő sorozatban egy közel ötszáz fős ozorai lagzival Németh Csilla és párja, Szabolcs is versenybe száll a kenyai álomnászútért.

Idén tavasszal indította újra felhívását a Viasat3 tévécsatorna, amelyben ezúttal is vállalkozó szellemű menyasszonyok jelentkezését várta. Az életük legszebb napjának hagyományos kereteket elképzelő hölgyek mellett ebben az évben számos különleges, már-már extrém ötlettel rendelkező ara vállalkozott arra, hogy kamerák előtt és a kritikus menyasszonytársak pillantásainak kereszttüzében mondja ki a boldogító igent. tovább>>

Esküvői fotók a meleg magyar sztárról: hajón mondta ki a boldogító igent

hir24.hu, 2011. november 15.

Esküvői fotók a meleg magyar sztárról: hajón mondta ki a boldogító igent

Teljesült Steiner Kristóf álma, aki egy hajón mondta ki a boldogító igent izraeli barátjával. Az esküvő azonban közel sem volt hétköznapi.

Steiner Kristóf mindig is kedvelte az extrém dolgokat, így nem meglepő, hogy a másságát nyíltan vállaló egykori tévés világraszóló lagzija sem volt hétköznapi. Kristóf ugyanis még a VIASAT3 NégyEsküvő című műsorába is benevezett, így a kamerák előtt fogadott örök hűséget izraeli kedvesének. tovább>>

Steiner Kristófék lagziján kemény volt a vőlegénytánc

velvet, 2011. november 14.

Steiner Kristófék lagziján kemény volt a vőlegénytánc

Steiner Halhatatlan Kristóf egy ideje már férjes férfi, az esküvőről azonban eddig nem mondott sokat. A Négy esküvő következő részében viszont részletek is kiderülnek – elsőre úgy néz ki, hogy olyan lehetett a lagzi, mint amilyennek szerették volna: vidám buli, saját készítésű vegán ételekkel.

Mindez egy hajón, amelynek tulajdonosa, egy meleg tengerész, mellesleg Dana International első menedzsere volt. tovább>>

Kristófnak elmaradt a nászéjszakája

blikk.hu, 2011. november 15.

Kristófnak elmaradt a nászéjszakája

Tel-Aviv – Kedden látható a Viasat 3-on Steiner Kristóf esküvője, amely különös, előre nem látott izgalmakkal zárult.

Kristófék egyik legjobb barátja eltűnt a tengerparton hajnalban a lagzi után, nem lehetett telefonon elérni, és az SMS-ekre sem válaszolt. Már a rendőrséget akarták hívni, azt hitték, megfulladt a tengerben, amikor az illető hirtelen feltűnt a délutáni órákban: mint kiderült, hazafelé indult, de útközben elaludt egy pálmafa alatt. tovább>>

Koponyás bugyit villantott a fétismenyasszony

velvet, 2011. november 8.

Koponyás bugyit villantott a fétismenyasszony

A Négy Esküvő fetisiszta párja jóval szimpatikusabb figurának tűnik, mint a múltkori swingerbulis duó, mert ők legalább nem fogyasztottak ételt embertársuk testéről, ellenben a felnyírt hajú menyasszony az év egyik legszebb villantását prezentálta a tánc hevében.

Nehéz eldönteni, hogy a koponyamintás combfix, vagy a félig átlátszó bugyi a menőbb, nem is próbálkozunk tehát vele. tovább>>

Fétislagzi gyulai vőlegénnyel a Négy Esküvőben

beol.hu, 2011. november 7.

Fétislagzi gyulai vőlegénnyel a Négy Esküvőben

A gyulai születésű Török István és párja, Dóri is versenybe szállnak az álom nászútért a VIASAT3 Négy Esküvő című műsorának keddi adásában. A fiatalok egy fetisiszta ceremónián mondják ki a boldogító igent.

István és Dóri Budapesten élnek, ahol az ifjú asszony asszisztensként, a férj pedig vállalkozóként dolgozik. Egy szórakozóhelyen ismerkedtek meg HAT évvel ezelőtt, hosszú ismerkedés után a leánykérésre otthon, vízipipázás közben került sor. tovább>>

Fétis-esküvőn forgatott a Viasat3

[origo], 2011. november 8.

Fétis-esküvőn forgatott a Viasat3

A Négy Esküvő idei, második évadában különleges párok is versenybe szállnak a fődíjnak feldobott nászútért: köztük a gyulai születésű Török István és párja, Dóri, akik nem hagyományos keretek között, hanem egyedi módon, az életfelfogásuknak megfelelően egy fetisiszta ceremónián vesznek részt. A szertartás november 8-án, 22.10-től látható a Viasat3-on. tovább>>

Újszentiváni pár is küzd az álomnászútért

delmagyar.hu, 2011. november 8.

Újszentiváni pár is küzd az álomnászútért

Újszentiván - Csongrád megyei pár is mérkőzik az álomnászútért a Négy esküvő című Viasat 3-as produkcióban: az újszentiváni Kalmár Kriszta és Kovács Gábor nagy napját ma este láthatják a csatornán. A játékban egymás esküvőjét minősítik a menyasszonyok.

– Az én ötletem volt, hogy jelentkezzünk a műsorba, szerettem volna megmutatni magunkat a világnak. Jó mókának gondoltuk, és persze a főnyeremény is csábított – hallottuk a gépjárművezető szakoktatóként dolgozó Krisztától, aki nagy műgonddal, precizitással szervezte meg az esküvő minden pillanatát. A templomi szertartás után a 140 fős násznép a szegedi Gellért Szabadidőközpontban ünnepelt. tovább>>

Ilyen egy fetisiszta esküvő

blikk.hu, 2011. november 8.

Ilyen egy fetisiszta esküvő

Budapest - Swinger-klubrajongók után fetisiszta pár esküszik egymásnak örök hűséget kedden este a Viasat3 Négy Esküvő című műsorában.

A vendégmenyasszonyok minden várakozását felülmúlta Dóri (29) kinézete, ugyanúgy, ahogyan akkor is a fejükhöz kaptak, amikor meglátták a vőlegény, István hagyományosnak nem mondható bőrfrakkját. A lányok már az elején tudták, hogy az ara és párja igazi fétisrajongók – amit nem is titkolnak –, olyannyira, hogy ők nyitották meg Magyarország első fétis-szórakozóhelyét. tovább>>

Az Összeesküvőket már a Négy esküvő is veri

index.hu, 2011. november 5.

Az Összeesküvőket már a Négy esküvő is veri

Nagy reményekkel, sok pénzből késztette el legújabb reality-műsorát a TV2, minden bizonnyal azt várva a luxusrezidenciába bezárt anyósoktól, arajelöltektől és kanos pasiktól, hogy ami a Való világ negyedik kiadásánál bejött az RTL Klubnak, az náluk is működni fog. Nagyon úgy néz ki, hogy nem így történt.

Amikor a Tv2 bejelentette, hogy egy olyan formátumot vásároltak meg, ami a török, olasz és indiai piacon már sikerre vittek a jogtulajdonosok, érezhető volt a hurráoptimizmus a csatorna részéről. Kissé érthetetlen volt ez, hiszen a Big Brother egykori jogtulajdonosa a világ egyik legsikeresebb reality-formátumát mindössze két évad alatt állította a földbe, és nem sokkal járt jobban a saját fejlesztésnek nevezett, de egyértelműen az angol Pop Idol mintájára készített Megasztár sem. tovább>>

Gyulai lagzi a Négy Esküvőben

beol.hu, 2011. október 30.

Gyulai lagzi a Négy Esküvőben

Ezen a héten a szarvasi születésű Kinyik Mónika is versenybe száll a VIASAT3 műsorában az álomnászútért.

A hagyományoknak megfelelően rendezett lagzijára a három konkurens vendégmenyasszony mellett még közel 120 közeli rokont és barátot hívott meg, hogy osztozzanak vele élete legszebb napján. tovább>>

Így mulattak az Éden fiúk

blikk.hu, 2011. november 1.

Így mulattak az Éden fiúk

Budapest - Ha nem is karibi környezetben, de visszatérnek az Éden Hotel jóképű szereplői a képernyőre.

Éden Ádám a Négy Esküvő menyasszonyának, Beának az unokatestvére, aki a lakodalomba meghívta két barátját, Danit és Kristófot is. tovább>>

Egy swinger klubban esküdött a Viasat3 jegyespárja

pink.hu, 2011. október 25.

Egy swinger klubban esküdött a Viasat3 jegyespárja

Daru Erzsébet és vőlegénye Gábor, a Viasat3 Négy esküvő 2 című műsorának jegyes párja, egy swinger klubban esküdött örök hűséget.

A házaspár nem tagadja, közös hobbijuk a swingerklubba járás, ezért is határoztak úgy, hogy ezen a helyszínen esküdnek örök hűséget egymásnak azokkal a barátaikkal, akikkel szívesen töltik itt a szabadidejüket. tovább>>

Swinger klubban fogadtak örök hűséget - Fotók! 18+

kemma.hu, 2011. október 25.

Swinger klubban fogadtak örök hűséget - Fotók! 18+

A Viasat3 Négy esküvő című műsorában nem mindennapi helyszínt választott az egyik ifjú pár a lakodalomhoz: egy tatai swinger klubban, férfi sztriptízzel, férfiből nővé operált táncossal ünnepelték boldogságukat.

A Viasat3 játékában négy menyasszony küzd azért, hogy az övé legyen a legjobb esküvő, s hogy így ő szerezze meg a fődíjat, a kenyai mézesheteket. A menyasszonyok részt vesznek egymás menyegzőin, , majd pontozzák az ételt, a ruhát, a helyszínt, a hangulatot. Ezen a héten az egyik "versenyző " ara a 47 éves Daru Erzsébet, aki Vargovics Gáborral Tatán mondta ki a boldogító igent, majd a 40 fős násznéppel bevonult a tatai swinger klubba. tovább>>

Faroklengetés és pucér nőről evés a swinger esküvőn

velvet, 2011. október 24.

Faroklengetés és pucér nőről evés a swinger esküvőn

Új évadot kezd a Négy Esküvő, a műsor pedig rögtön egy swingerlagzival indul, amelyben Masszőr Betti és Vállalkozó Gábor fogadnak egymásnak valamit – örök hűséget biztosan nem.

A lagzit azért tartották egy tatai swingerlubban, mert az odajárás közös hobbijuk, szép pár, na. Hasonló érdeklődésű barátaik körében menyegeztek, talán nászlottak is. A jelenlévők tógában hajszolták az élveket, így. tovább>>

Átoperált nőről ettek Gáborék

blikk.hu, 2011. október 25.

Átoperált nőről ettek Gáborék

Tata — Esküvő swingerklubban? Igen! A Viasat3 Négy esküvő 2 című műsorának menyasszonyjelöltje, Daru Erzsébet (47) és párja, Gábor bevállalta azt, amit valószínűleg senki sem mert volna.

Extrém helyen, egy swingerklubban mondták ki egymásnak a boldogító igent. A házaspár nem tagadja, közös hobbijuk a swingerklubba járás, ezért is határoztak úgy, hogy ezen a helyszínen esküdnek örök hűséget egymásnak azokkal a barátaikkal, akikkel szívesen töltik itt a szabadidejüket. tovább>>

Szerelem első látásra: Zsani hódította meg Czutor Zoltán szívét

vasnepe.hu, 2011. október 18.

Szerelem első látásra: Zsani hódította meg Czutor Zoltán szívét

Idén ismert emberek lagzijára is meghívást kaptak a Négy esküvő című műsor kamerái, így a nézők láthatják például a Belmondo együttes énekesének, Czutor Zoltánnak és párjának, Kilián Zsanettnek egybekelését. Az esküvőn nem csak a ceremóniamester személyében, hanem a meghívott vendégek között is számos ismerős arc feltűnik majd.

Az ifjú pár szerelme bizonyítja: a zenészeket nem okvetlenül a celeblányok érdeklik, egy csinos egyetemistának is lehetnek esélyei egy rockernél. Zsani a Pannon Egyetem Idegenforgalmi Szakmenedzser szakának hallgatója, s a Veszprémi Egyetemi Napokon, a VEN-en találkozott Zolival. Meséli, a bejáratnál segédkezett, nála vették át belépőiket a fellépő zenekarok tagjai. tovább>>

Czutorék esküvői versenye

delmagyar.hu, 2011. október 18.

Czutorék esküvői versenye

Szeged - A Négy esküvő című produkció új évada kezdődik meg ma este a Viasat 3-on – egy szegedi kötődésű pár lagzijával.

A Belmondo együttes énekese, a Tisza-parti városból elszármazott Czutor Zoli és kedvese, Zsanett három párral versenyez az álomnászútért. Az első adásban az ő esküvőjüket láthatják a nézők. tovább>>

Szerelem első látásra: Zsani hódította meg Czutor Zoltán szívét

zalaihirlap.hu, 2011. október 18.

Szerelem első látásra: Zsani hódította meg Czutor Zoltán szívét

Idén ismert emberek lagzijára is meghívást kaptak a Négy esküvő című műsor kamerái, így a nézők láthatják például a Belmondo együttes énekesének, Czutor Zoltánnak és párjának, Kilián Zsanettnek egybekelését. Az esküvőn nem csak a ceremóniamester személyében, hanem a meghívott vendégek között is számos ismerős arc feltűnik majd.

Az ifjú pár szerelme bizonyítja: a zenészeket nem okvetlenül a celeblányok érdeklik, egy csinos egyetemistának is lehetnek esélyei egy rockernél. Zsani a Pannon Egyetem Idegenforgalmi Szakmenedzser szakának hallgatója, s a Veszprémi Egyetemi Napokon, a VEN-en találkozott Zolival. Meséli, a bejáratnál segédkezett, nála vették át belépőiket a fellépő zenekarok tagjai. tovább>>

Ő lett Czutor Zoli választottja

blikk.hu, 2011. október 17.

Ő lett Czutor Zoli választottja

Nem volt könnyű dolga Czutor Zolinak a Belmondo énekesének, hogy belopja magát leendő apósa szívébe.

A zenész választottja és közte lévő korkülönbség mellett a foglalkozásával sem kápráztatta el a menyasszonya édesapját. tovább>>

Esküvői fotó! Kamerák előtt mondta ki az igent a magyar sztárpár

femina.hu, 2011. október 18.

Esküvői fotó! Kamerák előtt mondta ki az igent a magyar sztárpár

Czutor Zoli és kedvese lagzija a Viasat Négy Esküvő című műsorának második évadában kerül képernyőre.

Kedd esténként a tavalyinál még különlegesebb, meghökkentőbb és meghatóbb esküvőkkel várja a nézőket a VIASAT csatorna népszerű realityje, a Négy Esküvő. tovább>>

Tragikus esküvő

blikk.hu, 2011. október 16.

Tragikus esküvő

Hásságy - Szörnyű tragédia árnyékolta be a Viasat3 kedd este újonnan induló műsorának, a Négy esküvőnek sváb menyegzőjét, ugyanis az ara súlyos beteg édesapja a nagy nap előtt kómába esett.

Anita és vőlegénye ennek ellenére megtartotta a kézfogóját és a lagzit is, hiszen a menyasszony szerint nagybeteg édesapja is így szerette volna. tovább>>

Fétis-szertartás, vihar és zord határőrök - folytatódik a Négy esküvő

[origo], 2011. október 15.

Fétis-szertartás, vihar és zord határőrök - folytatódik a Négy esküvő

Jó nézettséggel futott 2010-ben a Négy esküvő a Viasat3-on, így a csatorna újabb adagot rendelt: a tízrészes évad kedden este látható, október 18-tól. Nem hagyományos lagzikat mutatnak majd, vörösboros pöttyökkel tarkított ingben részegen dalolászó nagybácsikkal - ellenben lesz melegesküvő, összeházasodnak motorosok, és swingerklubban is járt a stáb.

Folytatja a Négy esküvő-t a Viasat3, Gonda Péter producer az [origo]-nak az évad újításairól mesélt. "Lényegesen magasabbra tettük, illetve tették a jelentkezők a mércét, ebből adódóan nagyon különleges esküvők lesznek. Láthatunk swingerklubban megtartott esküvőt, fétisesküvőt, motorosesküvőt. Médiatörténeti pillanat, hogy először lesz magyar képernyőn homoszexuális esküvő, amely ráadásul egy magyar celeb részvételével zajlott. tovább>>

A magyarok is plakátoznak

sorozatjunkie.hu, 2011. október 11.

A magyarok is plakátoznak

A Négy esküvő 2. évadja jövő héten kedden indul 22.10-től, a Viasat3 már plakátozza. tovább>>

Négy Esküvő: közismert meleg pár is egybekel a műsorban

dh-online.hu, 2011. október 09.

Még különlegesebb esküvőkkel, celeblagzikkal folytatódik az egyik kereskedelmi csatorna népszerű reality-je. Hamarosan indul a Négy Esküvők második menete az álomnászútért.

Idén tavasszal indította újra felhívását a csatorna, amelyben ezúttal is vállalkozó szellemű menyasszonyok jelentkezését várta. Az életük legszebb napjának hagyományos kereteket elképzelő hölgyek mellett ebben az évben számos különleges, már-már extrém ötlettel rendelkező ara vállalkozott arra, hogy kamerák előtt és a kritikus menyasszonytársak pillantásainak kereszttüzében mondja ki a boldogító igent. tovább>>

Négy Esküvő: közismert meleg pár is egybekel a műsorban

zalaihirlap.hu, 2011. október 09.

Négy Esküvő: közismert meleg pár is egybekel a műsorban

Még különlegesebb esküvőkkel, celeblagzikkal folytatódik az egyik kereskedelmi csatorna népszerű reality-je. Hamarosan indul a Négy Esküvők második menete az álomnászútért.

Idén tavasszal indította újra felhívását a csatorna, amelyben ezúttal is vállalkozó szellemű menyasszonyok jelentkezését várta. Az életük legszebb napjának hagyományos kereteket elképzelő hölgyek mellett ebben az évben számos különleges, már-már extrém ötlettel rendelkező ara vállalkozott arra, hogy kamerák előtt és a kritikus menyasszonytársak pillantásainak kereszttüzében mondja ki a boldogító igent. tovább>>

Jön a második Négy Esküvő

mixonline.hu, 2011. október 09.

Jön a második Négy Esküvő

Még különlegesebb esküvőkkel folytatódik október 18-ától a Viasat3 Négy Esküvő című műsora. Idén tavasszal indította újra felhívását a csatorna, amelyben ezúttal is vállalkozó szellemű menyasszonyok jelentkezését várta.

Az életük legszebb napjának hagyományos kereteket elképzelő hölgyek mellett ebben az évben azonban számos különleges, már-már extrém ötlettel rendelkező ara vállalkozott arra, hogy kamerák előtt és a kritikus menyasszonytársak pillantásainak kereszttüzében mondja ki a boldogító igent. A műsor szabályai változatlanok, minden egyes körben négy menyasszony száll ringbe egymás ellen, akik idén sem kímélik egymást. Ahogy az előző évadban már jól megszokhatták, minden héten két esküvőt láthatnak a nézők és a negyedik esküvő után derül ki, hogy ki utazhat el élete párjával az egzotikus mézes hetekre, ezúttal Kenyába. tovább>>

Októberi magyar premierek (folyamatosan frissül)

sorozatjunkie.hu, 2011. október 02.

Október elején sok új premiert kínálnak majd a magyar adók. Lesz itt Justified 2. évad, Nurse Jackie 2. évad, Endgame, Sherlock és Luther premier is, valamint három új magyar sorozat is elindul: Hacktion, Társas játék, Mindenből egy van – mindről lesz majd emlékeztető poszt.

A kereskedelmi tévék mellett most az m1 és a Duna is sok újdonsággal próbálja megnyerni magának a tévénézőket. A következő premierekre számíthatunk tőlük – a lista még nem teljes, bővülni fog, Twitterre és Facebookra azonnal kirakjuk a legfrissebb infókat. Aki szerint kimaradt valami, az jelezheti. tovább>>

Felemás melleket rajzoltak a Viasat arcának

velvet, 2011. október 07.

Felemás melleket rajzoltak a Viasat arcának

A Viasat újabb évadot nyom a Négy esküvő című műsorából (reality, amelyben emberek összeházasodnak, és egymással küzdenek egy zsír nászútért), amire utcaszerte plakátokkal hívják fel a figyelmet.

A sorozat jellegéből fakadóan a promóanyagra egy menyasszony került, bokszkesztyűben, és most nézzék meg a melleit. Egyiket a másik után. tovább>>

Készülj fel a második menetre! Négy Esküvő újra a VIASAT3-on!

pophalo.hu, 2011. október 06.

Még különlegesebb esküvőkkel folytatódik a csatorna népszerű reality-je. Október 18-án, kedden indul a második menet az álomnászútért!

Idén tavasszal indította újra felhívását a VIASAT3, amelyben ezúttal is vállalkozó szellemű menyasszonyok jelentkezését várta. Az életük legszebb napjának hagyományos kereteket elképzelő hölgyek mellett ebben az évben számos különleges, már-már extrém ötlettel rendelkező ara vállalkozott arra, hogy kamerák előtt és a kritikus menyasszonytársak pillantásainak kereszttüzében mondja ki a boldogító igent. A műsor szabályai változatlanok, minden egyes körben négy menyasszony száll ringbe egymás ellen, akik idén sem kímélik egymást. Ahogy az előző évadban már jól megszokhatták, minden héten két esküvőt láthatnak a nézők és a negyedik esküvő után derül ki, hogy ki utazhat el élete párjával az egzotikus mézes hetekre, ezúttal Kenyába. A menyasszonyok részt vesznek egymás menyegzőin és maximum tíz ponttal jutalmazhatják az ételt, a ruhát, a helyszínt és akár húsz pontot is adhatnak a hangulatra. tovább>>

Készülj fel a második menetre! Négy Esküvő újra a VIASAT3-on!

premierfilm.hu, 2011. október 06.

Még különlegesebb esküvőkkel folytatódik a csatorna népszerű reality-je. Október 18-án, kedden indul a második menet az álomnászútért!

Idén tavasszal indította újra felhívását a VIASAT3, amelyben ezúttal is vállalkozó szellemű menyasszonyok jelentkezését várta. Az életük legszebb napjának hagyományos kereteket elképzelő hölgyek mellett ebben az évben számos különleges, már-már extrém ötlettel rendelkező ara vállalkozott arra, hogy kamerák előtt és a kritikus menyasszonytársak pillantásainak kereszttüzében mondja ki a boldogító igent. A műsor szabályai változatlanok, minden egyes körben négy menyasszony száll ringbe egymás ellen, akik idén sem kímélik egymást. Ahogy az előző évadban már jól megszokhatták, minden héten két esküvőt láthatnak a nézők és a negyedik esküvő után derül ki, hogy ki utazhat el élete párjával az egzotikus mézes hetekre, ezúttal Kenyába. A menyasszonyok részt vesznek egymás menyegzőin és maximum tíz ponttal jutalmazhatják az ételt, a ruhát, a helyszínt és akár húsz pontot is adhatnak a hangulatra. tovább>>

Heteken belül indul a Négy Esküvő 2 a Viasat3-on

sorozatwiki.hu, 2011. október 03.

Heteken belül indul a Négy Esküvő 2 a Viasat3-on

Október 18-án indul a Négy Esküvő újabb szerája a Viasat3-on. A csatorna saját gyártású műsora innentől kezdve kedd esténként 22:10-kor kerül képernyőre. Idén ősszel még különlegesebb esküvőkkel várja a produkció a nézőket. Részletek a Viasat3 közleményében.

Idén tavasszal indította újra felhívását a VIASAT3, amelyben ezúttal is vállalkozó szellemű menyasszonyok jelentkezését várta. Az életük legszebb napjának hagyományos kereteket elképzelő hölgyek mellett ebben az évben számos különleges, már-már extrém ötlettel rendelkező ara vállalkozott arra, hogy kamerák előtt és a kritikus menyasszonytársak pillantásainak kereszttüzében mondja ki a boldogító igent. tovább>>

Steiner Kristóf a Viasat3-on házasodik

comment:com, 2011. október 04.

Steiner Kristóf a Viasat3-on házasodik

Még különlegesebb esküvőkkel folytatódik a csatorna népszerű reality-je, október 18-án, kedden 22:10-kor indul a Négy esküvő második szériája.

Az életük legszebb napjának hagyományos kereteket elképzelő hölgyek mellett ebben az évben számos különleges, már-már extrém ötlettel rendelkező ara vállalkozott arra, hogy kamerák előtt és a kritikus menyasszonytársak pillantásainak kereszttüzében mondja ki a boldogító igent. tovább>>

A Viasat3 forgatott Steiner Kristófék esküvőjén

radiototal.hu, 2011. szeptember 26.

A Viasat3 forgatott Steiner Kristófék esküvőjén

A Viasat3 televíziós csatorna vendég lehetett Steiner Kristóf és párja esküvőjén. Az egykori tévés örül annak, hogy a Négy esküvő című műsor keretében az emberek szemtanúi lehetnek azonos neműek házasságának.

Steiner Kristóf sokakkal szerette volna megosztani életének legboldogabb napját, ezért döntött úgy, hogy kamerák kereszttüzében ugyan, ám minden pompa és fényűzést mellőzve köti össze életét párjával. tovább>>

Mazel Tov, Kristóf és Matan! - A született férjek nagy napja

life.hu, 2011. szeptember 30.

Mazel Tov, Kristóf és Matan! - A született férjek nagy napja

Néhány nappal ezelőtt álmosan pislogva ébredeztem, és a Tel Aviv-i napfény beragyogta a színes kendőkkel körülvett alvókuckónkat. A kedvesem - azaz már férjem, csak olyan nehéz ehhez a szóhoz hozzászokni - már nem volt mellettem.

Kikukucskáltam az erkélyre, és legnagyobb meglepetésemre a szerelmem nemcsak a szokásos reggeli kávéjával, de az esküvőn viselt felsőrészével édesítette meg a reggelét. "Jó reggelt" - mosolyogtam rá. "Miért is vagy esküvői ruhában?" tovább>>

Steiner Kristóf férjes férfi lett

velvet, 2011. szeptember 26.

Steiner Kristóf férjes férfi lett

A homoszexuális író-műsorvezető-főszerkesztő kimondta a boldogítót pasijának Matannek, a szertartás előtt egy héttel Ashton Kutcher és Demi Moore kabbala tanára adta rájuk áldását. Ezzel vége is Steiner stresszes időszakának, és úgy érzi, a döntés fényt hozott az életükbe.

A ceremónia egyáltalán nem volt elegáns, a pár nem parádézott frakkban és celebek sem voltak, csak a Viasat3 Négy esküvő című műsor kamerái forogtak, hogy az emberek később láthassák: a homoszexuálisok esküvője sem különbözik egy hetero párétól. tovább>>

Steiner Kristóf vendégeket is hívott a nászéjszakájára

borsonline.hu, 2011. szeptember 25.

Steiner Kristóf vendégeket is hívott a nászéjszakájára

Steiner Kristóf és szerelme hivatalosan is összekötötte az életét. A két nyitott gondolkodású fiatalembernek már a gyermekvállalásra is van terve: egy barátnőjük csemetéjét nevelnék föl.

Még nem volt példa arra a magyar a celebvilágban, hogy valaki olyan nyíltan felvállalja másságát, mint Steiner Kristóf, aki szerdán egybe is kelt barátjával, Matannal. Az Izraelben élő pár szándékosan szerény körülmények között ülte meg a lagzit: Tel-Avivban, egy tengerpart közeli kerthelyiségben tartottak pikniket barátaiknak és rokonaiknak, majd hajnalig buliztak. tovább>>

A természet akarta lerombolni Czutor Zoli boldogságát

blikk.hu, 2011. augusztus 8.

A természet akarta lerombolni Czutor Zoli boldogságát

Budapest - Még az orkán erejű szél és a hatalmas eső sem tudta kettétörni Czutor Zoli (42) és kedvese, Kilián Zsanett (22) legboldogabb napját.

A fiatalok hétfőn délután ugyanis családjuk és barátaik előtt esküdtek örök hűséget egymásnak, és mondták ki a boldogító igent. tovább>>

Czutor Zoli hitvesi csókot kapott - fotók

borsonline.hu, 2011. augusztus 8.

Czutor Zoli hitvesi csókot kapott - fotók

Czutor Zoltán, a Belmondo frontembere hétfő délután megnősült.

A 42 éves zenész másfél éve ismerkedett meg párjával, a 23 éves Zsanettel, aki akár a lánya is lehetne. tovább>>

VIASAT3

VIASAT BROADCASTING LTD. 2011. MINDEN JOG FENNTARTVA. | INFO@VIASAT.HU