25 dolog, ami bizonyítja, hogy “A Szikla” tényleg kőkemény
1/26
Jóképű, mindig mosolyogó óriás: ő Dwayne Johnson, azaz “A Szikla”. Mondhatni A Szikla az új Schwarzi; ő az, akitől tutira nem kapnál egy pofont. Pedig van, amitől még ő is fél, és van, amire nem büszke. Összeszedtük a legmeglepőbb tényeket az életéről, amiből kiderül: tényleg rendkívüli! Így talán más szemmel nézel majd rá, mikor a Skorpiókirályban mindenkit lezúz. A Skorpiókirály augusztus 30-án, este kilenctől a VIASAT3 műsorán! (Credit: Getty Images)
Fél a pókoktól.
2/26
Az arachnofóbia bárkit sújthat, de azért őszintén: ő az utolsó, akiről ezt feltételeznénk, nem? Az Ellen DeGeneres show-ban meg is szívatták: behoztak egy élő tarantulát a feltételle, hogy ha képes kézbe venni, a jelenlévő közönség ingyenjegyet kap a legújabb filmjére. Dwayne átlépett saját árnyékán, megfogta a pókot, a nézők pedig megkapták az ingyenjegyet. Riszpekt! (Credit: Getty Images)
Egy rablóbanda tagja volt.
3/26
Igen, Dwayne kamaszkorában többször is összeütközésbe került a törvénnyel. Összesen kilencszer (!) csukták le, amiért haverjaival turistákat fosztott ki. Azóta szerencsére jó útra tért. (Credit: Getty Images)
Diplomás ember.
4/26
A Miami egyetemen sportösztöndíjjal tanult, és profi amerikaifutball-játékos akart lenni. Az NFL-be végül egy sérülés miatt nem jutott be, de nem omlott össze: fiziológiából és kriminológiából szerzett diplomát! (Credit: Getty Images)
14 évesen vesztette el szüzességét egy nála jóval idősebb nővel.
5/26
Azaz, inkább lánnyal, hiszen ő is még csak 18 éves volt. A Szikla nem csinál titkot abból, hogyan esett át a tűzkeresztségen: a sztoriról – kendőzetlen részletességgel – életrajzi könyvében számolt be. (Credit: Getty Images)
Mellizom-kisebbítő műtétje volt.
6/26
A Szikla annyira izmos volt, hogy mikor úgy döntött, színészkedni kezd, plasztikai műtétre volt szüksége, hogy hegyomlás termetéből lefaragjanak. Nehéz elképzelni, milyen lehetett a műtét előtt… (Credit: Getty Images)
Naponta hétszer eszik.
7/26
A “sokszor keveset” elv nála inákbb a “sokszor sokat”. Hiába, egy ekkora testnek kell az energia. A kedvence a tőkehal, ami szinte minden nap terítékre kerül. (Credit: Getty Images)
Összeadhat titeket a pároddal.
8/26
Bizony, A Sziklának hivatalos esketési felhatalmazása van, régebben ezzel is foglalkozott. Szóval, ha Kaliforniában házasodnál, akár ő is eskethetne. Már, ha elég szépen kéred. És van nálad tőkehal. Sok tőkehal… (Credit: Getty Images)
Származása: nagyon ritka.
9/26
Nem túlzás: az amerikai lakosság mindössze 0,1%-a mondhatja el magáról hivatalosan, hogy egyszerre “polinéz és hawaii őslakos és afrikai és amerikai afrikai” származású. (Credit: Getty Images)
Sokáig küzdött depresszióval.
10/26
A mindig mosolygós Dwayne saját bevallása szerint régebben komoly depressziótól szenvedett. Azóta kigyógyult a betegségből, és ami nagyon fontos: nem tesz úgy, mintha meg sem történt volna. Hiába ő A Szikla, nem fél beszélni róla: “nem akartam semmit, nem jártam el sehová, folyamatosan csak sírtam” – idézi fel. Megariszpekt! (Credit: Getty Images)
Hajnali négykor kel – minden egyes nap!
11/26
Első útja az edzőterembe vezet, és ő már gyúr, mikor a többség még a másik oldalára fordul. Elmondása szerint a sikernek nincs más titka, mint a “koránkelés és kemény munka”. (Credit: Getty Images)
A zongorája valaha Benjamin Frankliné volt.
12/26
Bár ideje nagy részét Floridában tölti, van egy farmja Virginiában, ahol lovakat tart. (nem mindennapi látvány lehet, ahogy ellovagol a naplementébe) Az elnök-feltaláló zongorája akkor került a birtokába, mikor megvette a farmot, és a hozzá tartozó házat. (Credit: Getty Images)
Két világrekordot is felállított.
13/26
A Guiness rokordok könyvében övé az első főszerepért járó legmagasabb gázsi rekordja: 2002-ben A Skorpiókirály főszerepéért 5,5 millió dollárt kapott. Másik rekordját 2015-ben állította fel: róla készült három perc alatt a legtöbb szelfi! A San Andreas bemutatóján történt a rekordkísérlet, amit a szigorú zsűri végül 105 tökéletes szelfivel hitelesített is. Gratulálunk! (Credit: Getty Images)
Ő lehet/ne az USA következő elnöke.
14/26
Mikor erről kérdezték, nem zárkózott el. Mint mondta: “most a szórakoztatással tudom szolgálni az embereket, később talán a politikával”. Az biztos, hogy ő lenne a legsármosabb elnök, aki egy fejjel mindig kilógna testőrei közül. (Credit: Getty Images)
Nagyon szegény volt.
15/26
Produkciós cége nem véletlenül kapta a “Hét Dolcsi” nevet. 1995-ben kirakták a Calgary Stampeders csapatából. Nem volt se állása, se pénze, se autója. A zsebében lévő hét dollár volt minden vagyona. Később ezért adta cégének a “Seven Bucks” azaz hét dolcsi nevet. (Credit: Getty Images)
Senki más nem lehet “A Szikla”.
16/26
Legalábbis nem nevezhetik így, mivel Dwayne levédette a “The Rock” nevet. Ezen kívül ő találta ki a “smackdown” szót (kb. annyit tesz: lecsapni vkit), ami 2007-ben bekerült a Merriam-Webster értelmező szótárba, így hivatalosan is létező szóvá vált. (Credit: Getty Images)
Majdnem ő lett Willy Wonka.
17/26
Nem értjük Tim Burton logikáját, mindenesetre A Szikla játszotta volna a csokigyárost, ha esetleg Depp visszadobja a szerepet. Annyiban tényleg hasonlítanak, hogy Dwayne fogsora is ragyogó... (Credit: Getty Images)
Szenvedett a suliban.
18/26
Középiskolásként Dwayne elég nehéz időszakon ment keresztül: már kamaszként is olyan nagy, és izmos volt, hogy osztálytársai azt hitték, valójában beépített nyomozó, aki utánuk kémkedik, így nem volt túl népszerű. Sőt: a gyanakvás rendre verekedésbe torkollt, és a helyzet annyira elfajult, hogy A Sziklát 16 éves korára már négy középsuliból rúgták ki! (Credit: Getty Images)
Tehetséges énekes, zenész.
19/26
Rendkívül sokoldalú ember, ez tény. A pankrátorkodás és színészkedés mellett énekel is, méghozzá nem is akárhogy! Énekhangját legutóbb a Moana című Disney-moziban csodálhattuk meg. (Credit: Getty Images)
Bestseller-szerző.
20/26
Nehéz fokozni, de a kriminológus, futballista, pankrátor, színész, zenész, énekes reneszánsz-ember íróként is sikeres lett. Életrajzi könyve 2000-ben jelent meg, és több hétig vezette a rangos The New York Times bestseller-listáját! A könyvben őszintén, és humorosan vall múltjáról. Rajongók számára kötelező! (Credit: Getty Images)
Szexi.
21/26
2016-ban a People magazin a világ legszexibb emberének választotta. Pont. (Credit: Getty Images)
Családcentrikus.
22/26
Dublőre például nem más, mint egyik unokatestvére, Tanoai Reed, aki még hasonlít is rá. Ikertornyok. Szó szerint.(Credit: Getty Images)
A Forbes szerint jelenleg ő a legjobban fizetett színész Hollywoodban.
23/26
2016-ban 64,5 millió dollárt keresett a filmjeivel. Ez az összeg a duplája a 2015-ös gázsiknak. Vajon mennyit kaszál 2017-ben?(Credit: Getty Images)
A “Fast and Furious” filmekben eredetileg nem is szerepelt volna!
24/26
Az alkotók Tommy Lee Jonesnak szánták a szerepet, csakhogy egy rajongó javaslatára – aki azt szerette volna, ha A Szikla és Vin Diesel közös filmben játszik – végül átírták a karaktert! Örök hála érte! (Credit: Getty Images)
Igazi pankrátorlegenda.
25/26
Pankrátor vér folyik az ereiben. Nagyapja, apja, apósa, három nagybátyja, hat unokatestvére, sőt, még az anyukája is, mind profi pankrátorok. És bár A Szikla mára inkább színészként domborít, még mindig igazolt játékos, aki a tengerentúlon hírnevét pankrátorként alapozta meg. Számtalan bajnoki cím gazdájaként a mai napig minden idők egyik legnagyobb profi pankrátoraként tartják számon!(Credit: Getty Images)
Szerepelt a Star Trek: Voyagerben
26/26
A “Tsunkatse” című epizódban tűnt fel, ahol Pendari bajnokként az első menetben kiütötte Hét Kilencedet. (Credit: CBS Television Distribution)