1982-ben volt divat a narancskarika a rántott hús mellé

idesuss_s02e01_zsuri

Szerencse(süti)re nem kellett sokat várni az Ide süss! második évadára. Új versenyzők, új kihívások elé néztek, de Angéla, András, Dani és Szabi maradt a régi. Most sem finomkodtak, hisz elég, ha a desszertek finomak. Szabi bemutatkozásként elárulta, hogy nem azt nézi, hogy ki hogy mosolyog, mert nem lehet ilyennel lekenyerezni. Mondta ezt ő, de azért emlékszünk még az előző évadra, amikor az is elég volt, ha valaki pálinkás vagy valami más egyéb szeszes dolgot csempészett a sütibe, és Szabit máris tönköly búza kenyérre lehetett kenni.

A 12 hobbicukrász hamar megbarátkozott a sátorral. Két karamellizálás között, az új arcok között feltűnt egy régi ismerős is. Az Exek az Édenben Diája itt is megmutatta magát, de nem pucéran, mint reality során az akt fotókon. Viszont ha úgy lesz, a naked cake-je azért ledobja az ehető textilt. Ide most nem a pasijával, hanem az anyukájával, Ritával érkezett, aki a mögötte lévő pultban próbálta őt is lefőzni, mármint lesütni.

De volt itt még valaki, aki már megjárt egy főzős tehetségkutatót: Attila már bizonyított, tudja milyen nehezített körülmények között, időre főzni. Érkezett az Ide süss! sátrába olyan versenyző, mint Robi, aki a könyvelés okozta stresszt a brutálisan extravagáns és iszonyat pepecselős desszertek tökéletes elkészítésén vezeti le. Aki visszasírta az előző évadból Esztert, annak itt egy újra gondolt, 2.0-ás verzió, Kitti, aki elsőre legalább ugyanannyira szeretett magában beszélni, és vicces beszólásokat elejteni, mint Eszter.

Az első feladatos otthonról hozott receptek is már minimum a finish előtti vizsgamunkáknak minősültek. Egyből tortákat, gyönyörűen díszített dessszerteket és tökéletes tésztákat meg krémeket prezentáltak. Robi olyan kritikát kapott, amivel csak egy profi tudott volna akármit is kezdeni, hogy a bodza krém nem azért volt rossz, mert elütött az íze, hanem mert nem passzolt az állaga. Szabinak köszönhetően új szakzsargont is tanulhattunk: a fingerfood.

Példamondat: Örülök, hogy nem egy kályhacső lett ez a roló, hanem egy fingerfood.

A második feladat egy márvány torta volt. Több akadály is volt, amivel meg kellett küzdeniük a kezdő cukrászoknak. Az amatőr hibákat leginkább a nagy izgalomnak lehetett betudni, különben nem égették volna oda egyesek a karamellt, rendesen összeállt volna az a krém és így tovább. De a tökéletesség jegyében Diának és Attilának is újra kellett kezdenie az egyik elemet, hisz hiba nem lehetett a tortájukban.

Mérnöki precizitással és némi fohászkodás utáni isteni közbenjárással nagy sebességgel készültek a márvány torták, amik között volt egy, amire Szabi egy egymondatos beégetős stand up comedy-t tolt, hogy

"A tálalást nem értem, ezeket a narancs karikákat 1982-ben szokták felszolgálni a rántott hús mellé balatoni éttermekben."

És volt olyan, amitől tátva maradt Angéla szája.

A nap győztese Kitti lett, viszont Dia anyukájának, Ritának eddig tartott az Ide süss!.

Nézd vissza a teljes adást a VIASAT PLAY-en!