Paszteltorta az Ide süss! versenyzőjétől

agi-recept1600

Ági az első saját tortáját osztja meg veletek

Receptes sorozatunkban az Ide süss! játékosait kértük meg, hogy osszák meg veletek kedvenc receptjeiket a saját szavaikkal és hogy mikor szerettek bele az édességekbe.

Nem lehettem több mint három éves, amikor anyukám a konyhában sütött, én meg egy székre felkuporodva tanultam tőle a Süssünk-süssünk valami című verset a kék szakácskönyv elejéről. Azóta is emlékszem rá. Mivel olvasni nem tudtam, ezért anyuka jól szórakozott azon, hogy elhitette velem, hogy a kis csomagban vaníliás cukor van, és csak miután belenyalintottam derült ki, hogy igazából nem volt más, mint savanyú citromsó.

Később mindig ott voltam, habot vertem, amikor nem is volt még mixerünk, vagy habosítottam a cukrot a vajjal, amíg jól kifehéredett. Természetesen fakanállal. És arra is emlékszem, hogy a nagymamám fagyizójában mindig friss volt a fagylalt. 

A vasárnapok nálunk mindig darázsfészek illatúak voltak. Azóta is azt kérem vacsorára, ha otthon töltöm a hétvégét a családommal. Ahogy telt az idő, engem egyre jobban és jobban kezdett érdekelni a sütés. Úgy éreztem ez az a dolog, amiben a legjobban ki tudom fejezni azt, hogy ki vagyok én, és olyan világ ez, ahol nekem nincs más dolgom mint elvarázsolódni és másokat elvarázsolni.

A paszteltorta volt az első olyan torta, amiről azt éreztem, hogy igazán én vagyok. A legjobb barátnőm, aki fotós, jött lefotózta, és én amikor megláttam a fotót rájöttem, hogy én szeretnék lenni a város "cukrászlánya”.

Recept

Piskóta:

• 375 g liszt
• csipet só
• 1 csomag sütőpor
• 325 g vaj
• 330 g cukor
• 5 tojás
• vanília
• 240 ml tej

Töltelék:

• friss málnaszósz
• 500 g tejszín
• 300 g krémsajt
• 80 g porcukor
• vanília
• 100 g fehércsoki