Hogy lesz a retro Rákóczi túrósból leves?

idesuss_s01e06_eszter_hajos_sass

Egy hét elteltével rendesen megcsappant a versenyzők száma. 12 indultak neki az Ország Nagy Cukrászversenyének, és most már csak 7 hobbicukrész hajt az 5 millió forintos díjért. Az új versenynap új feladatokat hozott. Első körben a gombócokat. Nyilván most sem lehetett elég egy natúr gombóc, akár szilvás, akár túrós, mert valami pluszt, valami újat kellett bele vinni. És mindezt 60 perc alatt kellett abszolválni.

Ildikó volt talán a legvagányabb, akinek a pultját kellemesen belengte a fokhagyma felhő. Nem is akármit csinált, hanem egy tiroli spenótos gombócot, amihez kecskesajtot, ementálit, sőt még baconchipset is gondolt. Esztert se kellett félteni, mivel ő meg chilis gombócokkal támadta. Egész pontosan epres túrógombócokat készített, amit chilis morzsával szórt meg. És mindehhez még volt egy vaníliás mártogatósa is. A lelkesen kóstolgató hobbicukrász lehet, hogy egy kicsit elmérte a morzsa csípősségét. Dusánka mangós gőzgombócokat készített, ami ízért érdekes, mert a gőzgombócok leginkább sós töltelékekkel ismertek, de ehhez kókuszchips és vanília is lesz.

"A 15 az gombócból sok, de percből kevés."

- ahogy azt az egyetemes szakácsbibliából mindenki betéve tudja. Ennyi idejük volt hátra, amikor Alex köleses gombócai még meg se főttek rendesen. De szerencsére mindenki időben elkészült, még Eszter is, aki különösen sok aranyköpéssel szolgált ezen a versenynapon.

Második feladat egy saját értelmezésű Rákóczi túrós volt. Kényes feladatnak bizonyult, mert valahogy meg kellett reformálni azt a híres neves Rákóczit is meg a túróst is, közben meg nem is lehetett túltolni a nagy reformálást. Ahogy Angéla mondta,

"nézhet ki akárhogy, de behunyt szemmel falatozva a nosztalgiavonaton robogva a jól ismert Rákóczi túrós ízeinek kell táncolnia a nyelvén."

És, ha a magas elvárás nem lenne elég, a versenyzők nyakában még ott van Szabi is, aki néha azért tesz róla, hogy meglegyen a sütés-főzés alaphangulata. Valahogy így:

Szabi szerint se túl bonyolult ez, csak túró, barack lekvár, omlós tészta, no meg a Rákóczi kell bele. Ebből kiindulva Orsi a formát gondolta újra, egy tarte-formát vett elő és habcsúcsokkal dobta fel az egészet. Mondjuk Ildikó is tarte-ot készített, habosat is és pettyeset is. Alex viszont egy kis baracktükörrel trükközött. Eszter egy Rákócziba oltott tiramisu hibriddel készült. De talán Dusánka volt az, aki a legjobban elrugaszkodik a klaszikus recepttől, ugyanis egy barack levest készített, ricotta habbal és túrós nudlikkal. Gergő igen hangzatos és extravagáns túrómousse-szal és mandulaörvénnyel akarta elkápráztatni a zsűrit, de csak a darált rumos mazsolával feldobott omlós tészta alap az, ami nagyon elnyerte Angéla tetszését.

Ha lemaradtál volna, akkor nézd meg a teljes epizódot a VIASAT PLAY-en!

 

Reklám