Amikor az álompasi felszívódik

200_elso_randi_s01e06_suca_bence

Luca megtalálja élete szerelmét. Megint. Merthogy Félix után most Zsombor, a titokzatosan tökéletes, önkénteskedő reiki mester a nagy Ő főhősünk szemében. Luca már látja is, amint idilli körülmények közt nevelik két gyermeküket. De ez csak egy álom, amiből Ildikó telefonhívása ébreszti fel Lucát. Ekkor még nem is sejti, hogy ez volt az utolsó közös pillanata tökéletes pasijával. Még akkor is, ha csak képzelte az egészet. Hamar rájön, hogy Zsombor rossz számot adott meg neki a romantikus csókkal végződő randi végén, aztán kiderül, hogy a reiki központ helyén egy autószerelő műhely van. Mondjuk ott ugyan dolgozik egy Zsombor, csak az egy mackósabb, fülig olajos és elég bunkó fráter. Az interneten sincs nyoma. Nem véletlenül, mivel Zsombort Adél találta ki, azaz bérelte fel, hogy Lucának némi kezdőlöketet adjon a műsorához. Amint Márk kényszerítésére Adél ezt be is ismeri, Luca azzal a lendülettel fel is mond.

Félix megnyerő mosolyának és két szép szemének hála sikerül a kanapé, a fagyis bödönök és a pizzás dobozok fogságából kiimádkoznia és újra munkára bírnia Lucát, aki így visszatér a rádióhoz, és folytatja a randizást. Utóbbit nem túl nagy sikerrel, mivel a második találkozójáról el is szalad. Ekkor a párkapcsolati coach-hoz fordul, aki rávilágít, hogy előbb azt kell megvizsgálnia, hogy volt-e egyáltalán szerelmes. Ezt a kérdést nem csak magának, de a volt pasijainak, a szüleinek és a kollégáinak is felteszi. Egyedül Bencét kíméli, aki épp meg akarta kérni pasija kezét, amikor szerelme közölte vele, hogy megismerkedett valakivel.

Szóval Luca lassan, de biztosan kezd egyenesbe jönni, míg Bence élete darabjaira hullik. De Zitával sincs minden rendben. Gyanúsan nem foglalkozik az esküvőjével, sőt, rengeteget alibizik az egyetemmel. Le is bukik Gézánál, hogy hónapok óta a suli közelébe se szagolt. De van itt még valami a háttérben. Csak nem pénzért randizik? Ennyire nem szaftos a sztori, csak egy kis mellékes kézmodellkedésről van szó. Nem kell félni, hogy Zita kiveszi Palvin Barbi szájából a kenyeret.

Eközben Géza rádiós segítség és 21. századi randi appok nélkül, pusztán az old school mogorvaságával és a vékony körszakállával akartlanul is meghódította Olgát. A nőt, aki annyira felvillanyozódik Ildikó volt férjének látványától, mintha valami egészen csavaros versenyszellem hajtaná...

Hozzájuk képest mindenki lejtmenetbe kapcsol. Még a rádiótól is elpártolt a legnagyobb szponzor, a papírzsepi, így nem lesz mibe sírniuk a munkanélküli alkalmazottaknak, ha esetleg odáig fajulnak a dolgok. Plusz még a Gyémánt Mikrofon-díjat is meg kellene nyernie Félixnek. 2 in 1 megoldás van születőben: a Reggeli gyors jótékonykodni fog, mert a gyerekek megsegítése összehozza az embereket. Azaz lesznek hallgatók, szabad szemmelI is látható lesz a hallgatottságuk, lesz pénz és pompa sögivel. lyen egyszerű az egész. És mindennek tetejében úgy tűnik, hogy mintha Félix lenne Luca újabb titkos randija.

De vajon tényleg ő várja a Tavernában? Hamarosan kiderül.

Reklám